The Hedge

freeblog

2008-06-16T16:54:00.002+02:00

A Hedge ezzel a posttal zárja kapuit. Kiszolgált a blogspot, egészen elégedett is voltam vele, amíg oizys meg nem mutatta a freeblogot. Úgy tűnik sikerül egy tető alá bevinni a fotós, a szerepjátékos és egyéb kultúr-jellegű tevékenységeimet. Mindenkinek jó olvasgatást kívánok a gothpunk.freeblog.hu -n. És hogy ne kattintsanak ide feleslegesen az rss-ből tájékozódók, este felpakolok majd egy sorozatot, amit zsu-ról szombat délután készítettem.

Nadragulya - ismét

2008-05-24T22:57:00.028+02:00

Péntek délután találkoztunk Nadragulyával a "szigetes" HÉV megállóban. A hét elején jött a kérdés, hogy volna-e kedvem fotózni vele. Mivel legutóbb nagyon jó volt vele együtt dolgozni, egy másodperc gondolkodás nélkül mondtam igent. Megvallom, hogy egy leadott meló miatt ugyan péntekre javult a hangulatom, de ettől függetlenül cudar keserű volt a szám íze. Nem fogok itt és most erről hosszan értekezni, de azt mindenképpen szeretném megköszönni Nadragulyának, hogy kellőképpen megédesítette a délutánt, hogy utána magasról tudjak tenni a keserűség forrására.

Volt pokrócon üldögélés, sörözgetős beszélgetés, nevetések. Érdekes volt összefoglalni a korábbi fotózások élményeit, mérlegre téve az élményeket, modelleket, képeket. Maradt idő természetesen az ifjú hölgy életére is, ami érdekes irányba halad. Szabadság, munka, iskola, fiatalság, szépség. Talán ezekkel a szavakkal lehetne leírni ami kibontakozott előttem, miközben a nap gyönyörűen sütött, az ég kéken ragyogott és a fű olyan vadul zöldellt, ahogy csak tavasszal tud. Talán ezt a tavaszi zsongást adják vissza az első képek.

Van a tavasznak egy másik aspektusa is, ami érettebb és a játékosság is más jelentéssel bír. Legutóbb céloztam Nadragulya nőiességére. Íme.

Tovább a nőiesség egy másik vonalán. Szolídan, szégyenlősen, régimódian.

Variációk keresztbe tett lábakra.

Végül néhány kép, ahol a Nadragulyától elidegeníthetetlen naplementével játszottunk. Aki az utolsó képen a támasztékot jelentő sziluettet felismeri, az nagyon büszke lehet magára és helyismeretére.

A ráadás képet pedig egy óriásplakátról készítettük, de a szlogent kimontíroztam, hogy nehezebb legyen felismerni.

Viki és Szilvi

2008-05-18T21:10:00.020+02:00

Szilvi keresett meg, azzal, hogy szeretnének a barátnőjével fotózkodni, stúdióban. A koncepció szerint igazi pózerképekre készülnek, amolyan darkos, gótos. Mire odajutottunk, hogy leültünk a McDonaldsban elfogyasztani a már szokásommá vált tejeskávét karamellás sziruppal, addigra aztán - bennem - már megfogalmazódtak ötletek. Annyit tudtam, hogy Szilvi barátnője, Viki (alias Minerva) a barátja gitárjával szeretne képeket, míg Szilvi amolyan klasszikus, elegánsabb, illetve misztikusabb hangulatú képeket szeretne.

Három óránk volt a stúdióban, amit alaposan ki is használtunk. A lányok ruhákkal és sminkkel különösebben nem készültek, így egy-két szett állt rendelkezésünkre. Talán ezért, talán a hangulatom volt meg hozzá, de a világítással többet játszottam - még ha ez utólag a képeken nem is látszik meg annyira. Csaba javaslatára a fekete ruhás lányokat háttérvilágítással emeltük kifeket e háttér előtt, az első világítást pedig kicsit élesebbre vettem a szokásosnál, azaz a nagy szoftbox helyett egy jóval kisebbet tettünk fel. Összesen négy vaku villant, kettő elölről, kettő pedig hátulról. Sajnos nem sikerült megoldanunk, hogy a háttért színezve világítsuk meg, a vaku ereje legfeljebb glóriát vont volna a lányok feje köré. Ez csak a háttérhez közel állítva, arcról készült képek esetén működik.

Felborítva a sorrendet, a lányokról készült képeket külön-külön postolom. Kezdjük először Vikivel, aki fiús viselkedésével, mozgásával, hozzáállásával megvallom, meglepett. Korábban láttam róla képeket, ahol éteri halott tündérként hever sápadtan hanyatt. No, az életben egy csöppet sem ilyen volt kopott acélbetétes bakancsában, bőrkabátjában és magas vékony alkatának ellenére helyes pocakjával. :)

Előkerült aztán a gitár. Mivel Viki nem tud rajta játszani, így elvontabb formában próbáltuk kifejezni a hozzá fűződő viszonyát.

Szilvi termetes leányzó, de látszólag rendben van testalkatával. Először tartottam tőle, hogy nem lesz könnyű őt fotózni, aztán a végére nagyon kellemeset csalódtam. Hogy az általuk elfogyasztott házipálinka, vagy valami belülről fakadó bátorság volt a segítségünkre, azt nem tudom megmondani. Mindenesetre tény, hogy azt hiszem, eddig az egyik legjobb képet sikerült vele elkészítenem. Szólok majd, ha az jön.

Előkerült egy fátyolszerű kendő, és egy szemvillanás alatt megtaláltuk a lehetőségét a játéknak. Itt a harmadik az a kép, amire nagyon büszke vagyok - tegyük hozzá, Szilvi nélkül nem jött volna létre.

Vépül néhány kép, amik azt bizonyítják, hogy azért vigyorogtunk is. Mint mindig.

Melinda

2008-04-16T14:53:00.011+02:00

Borult, komor szombat délután vágtunk neki Melindával, vagy becenevén, Csicsivel a Szúnyog-szigetnek. A cél néhány használható fotó volt, amit ide-oda kitehet magáról. Nagyot sétáltunk, beszélgettünk és még egy frissen nyitott kocsmát is kipróbáltunk. A leányzó nekem egy archetípus. Olyan, mintha jónéhány ismerősömet egybegyúrták, kicsit kiigazították és varázspálcával életre keltették volna. Kedves, beszédes, nyitott, ugyanakkor van benne valami régimódi, ahogy ragaszkodik a jó öreg DM imázshoz. Csodálom egyébként, hogy tudja csinálni a munkát az alkoholbetegekkel, a munkanélküliekkel, ráadásul pont azon a környéken. Közhely, hogy a világ kicsi, de gyakorlatilag két kézfogással elértük egymást, mint rendes ismerősök - sőt, mint kiderült, Lackóék esküvőjén mindketten ott voltunk, csak nem mutattak be bennünket egymásnak.

Sokat gyalogoltunk, mire eljutottunk a sziget déli csúcsába. Hiába kerestem a stégeket, nem sikerült lejutnunk a partra, még a visszaúton sem. Maradt tehát a part, egy lépcső és néhány fa, amit ki is használtunk. Csicsi szerintem profi módon sminkelte ki magát, gyors volt és ügyes. A hajával én nem voltam kibékülve, meg is beszéltük, hogy hogyan látnám én jónak. :) Egyfelől nem volt könnyű fotózni, mert csúnya ráncok és formák akarták őt csúnyábbnak láttatni, mint amilyen, másfelől viszont jól viselte az instruálást, bátor volt és tudta, hogy mikor kell nevetni. :)

Ez itt a személyes kedvencem:

Végül két részlet-fotó. Cidriző köldök és a rajongás tárgya a háton:

----------------
Listening to: Air - Dirty Trip
via FoxyTunes

Anna

2008-04-07T19:46:00.013+02:00

Ehhez a blogbejegyzéshez is tartozik egy ld50-es galéria, olyannyira, hogy ez a post csak kiegészíti azt. Így, akik esetleg azt a galériát még nem látták, tekintsék meg: klikk. A hozzászólások között lehet kritika-elméleti szentenciákat olvasni, illetve bepillantást nyerni egy nem is annyira kicsi, ám annál inkább szövevényes közösség viszonyrendszerébe és egy egyébként underground jellegű szubkult deviancia-tűrésébe. No, de lássuk azt, amiért ide kattintottatok.

A fotózást összehozni Annával gyors volt és gördülékeny, ráadásul szerencsénk is volt - még nem tapasztaltam, hogy másnapra tudjak stúdiót foglalni. Csütörtök reggel írt, hogy szeretne fotózni, péntek este a stúdióban voltunk, szombat délre elkészültek a képek. Határozottságot, bátorságot és tettrekészséget tapasztaltam a részéről, amihez hozzáadódott a bizalom, hogy a stílus, öltözködés és koncepció miatt nem nagyon kell aggódnom.

Két nagyon intenzív órát töltöttünk a stúdióban, előtte pedig csak egy kapkodva, röviden megejtett kocsma-kört tettünk, amolyan egymásra hangolódás céljából. Nehéz volt loholva ismerkedni, aztán a fotózás közben sem volt rá különösebben idő, mégis megilletődve váltam el tőle. Meg kell hagyni, eddig ő tettem rá a legmélyebb benyomást a modellek közül. Felébresztett bennem mindenféle atyai szeretet, felpiszkálta a kreativitásomat és nem kis mértékben meg is ijesztett - dehát így jár az ember, ha valakit megkedvel és szomorúnak látja. Anna érzékeny, törékeny, ugyanakkor valahol erős személyiség benyomását keltette bennem. Szeretetre méltó, a maga módján kedves, nyílt természet, mégis ott volt az a három lépés távolság a levegőben, amit talán csak egy-egy pillanatra sikerült átlépnem. Túlzás nélkül állíthatom, hogy olyasféle személyiséggel találkoztam, aki akár a filmvászonról is leléphetett volna, hogy ott a maga természetes könnyedségével a vakuk fényében pózoljon kicsit.

Az ld50-es galériában ott vannak azok a képek, amik a közös munka komoly eredményei. Szeretnék megmutatni néhány olyat, ami kedvesebb, spontánabb, és egy olyan arcát mutatja meg a lánynak, amit szerintem kevesen ismernek. Íme a nevetős, mosolygós, bolond Anna:

Végül néhány olyan kép, ami talán az ld50-es galériába is mehetett volna, vagy szerepelt is kicsit más arckifejezéssel, kompozícióval.

Sokat töprengtem azon, hogy mitől is érzem ennyire eltaláltnak, erősnek a képeket. Több oka is volt ennek, azt hiszem, de ezek közül a legfontosabb maga a modell volt. Nem a külseje, a szépsége, a kisugárzása, bár az is tagadhatatlan. Anna hozzáállása, elszántsága és nyitottsága volt, ami igazán sokat segített, ahogy bátran kísérletezett, hallgatott rám, előállt az ötleteivel, alkalmazkodott és ha kellett, irányított. Magabiztos volt és beleadott mindent, hogy a képek olyanok legyenek, amilyenek. Gyanítom, hogy egy kicsit a saját árnyékát is megugrotta. Nem szoktam összehasonlítani, méricskélni a fotós alkalmakat, de azt hiszem, kivételes az olyan, mint a mostani, mikor ennyire együtt állnak a dolgok.

Nion és Viki

2008-03-23T20:07:00.027+01:00

A blogbejegyzéshez egy ld50-es cikk is tartozik: link.

Hosszabb szünet után újra jelentkezem, egy élménydús szombat délelőttön készült képek sorával. Nion és Viki Mezőberényből jöttek a fotózásra: Nion az ld50-en kért meg, hogy készítsek róla képeket, mivel érdekli a modellek világa és szeretné magát kipróbálni, Viki pedig mint segítő kéz kísérte el. Sajnos a nap ocsmányul indult: szürke égbolt ameddig a szem ellát és kitartóan szakadó eső. Előző héten végig hideg, szeles, de legalább tiszta, napos idő volt, így aztán még jobban dühített a balszerencse. Mivel a lányok messziről jöttek, nem lehetett csak úgy odébb tenni a fotózást, így aztán a McDonald's-ban gigászi tejeskávéval feltöltődve elszántan indultunk neki: csak azért is megcsináljuk.

A közelben csak a Kerepesi sírkertet ismertem, mint kellőképpen elzárt, nyugodt és szép helyet. Napok óta terveztem, hogy a napsütésben és a zöldellő fűben, virágzó fák között miféle képeket csinálok majd. Helyette szürkeség, eső és sár fogadott bennünket, de legalább az a boltíves oszlopsor száraz volt, ahol korábban több képet is csináltam. A lányok bátran vetkőztek pólóra, hogy a kamera elé álljanak, és le a kalappal előttük, én már rég dideregtem, amikor ők elkezdtek azon gondolkodni, hogy ne sétáljunk-e egyet a hideg ellen. A piros fülekért, ujj- és orrhegyekért tessék a hideg, nyirkos időjárást felelőssé tenni. Eredetileg úgy terveztük, hogy máshová is elmegyünk, végül egyszerűen nem jutott rá idő. Az órák úgy repültek el, hogy gyakorlatilag folyamatosan kattingattam, a lányok pedig a körülményekhez képest variálták felsőruházatukat.

Nion és Viki osztálytársak és nagyon kedves teremtések. A délelőttöt végigbeszélgettük, rengeteget nevettünk. Jót tett a közös munkának és a képeknek az a fajta nyitottság és bátorság, amivel nekiveselkedtek a fotózásnak. Megvallom őszintén, nagyon meglepődtem, mikor kiderült, hogy csak 16 évesek: valamiért úgy gondoltam korábban, hogy mivel Nion koleszos, biztosan főiskolás már. A két lányban közös, hogy a báj és kedvesség mellett bizony ott van már az a fajta nőiesség, ami majd néhány év múlva férfiszíveket ver láncra, vagy épp tör darabokra. Utólag visszanézve a délelőttre, a képekre és a két lányról bennem maradt benyomások sorára, tele vagyok ötletekkel, mivel a hasonlóság ellenére bizony két egészen különböző arc és karakter bontakozott ki előttem. Sarkítva kicsit a dolgot Nion az északi hideg, miközben Viki a déli napsütés.

Nion az első pillanattól kezdve ügyesen pózolt, látszott rajta, hogy tudja magáról, hogy mi előnyös neki és mi nem - ilyen szempontból is hálás modell volt. Jól megtaláltuk a hangot, szinte fél szavakból értette, hogy mit kérek tőle. Jól vette a kritikát is - remélem megfogadja a tanácsaimat. Ami különösen tetszett mindkét lányban, hogy aktívan álltak elő ötleteikkel a pózokat, helyszíneket, háttereket illetően, nekem többször is csak a kivitelezésre kellett ügyelnem.

Viki a profizmust humorral, játékkal, bohóckodással és nyíltsággal pótolta.Bár főként Nionra koncentrál ez a blogbejegyzés, Vikiről is készült néhány jól elkapott pillanat. Bízom benne, hogy egyszer, valamikor nyáron lesz lehetőségem újra fotózni a lányokat, akár úgy is, hogy külön szentelünk nekik egy-egy délutánt.

Végül néhány záró kép: az utolsó fél órában kisütött a nap, gyors sminkelés következett, majd kattintottam még néhányat. Utána megszólalt Nion telefonja és a bátyja odaért a temető bejáratához, hogy nekivágjanak a hazaútnak.

Impera

2008-02-18T20:01:00.012+01:00

Az alant következő fotók lehet, hogy nem nyerik el mindenkinek a tetszését, én mégis bátran posztolom őket. LadyImpera, vagy egyszerűen csak Imp a barátjával, Gerlével érkezett a fotózásra egy átszervezés és egy betegség miatt történt időpontcsúsztatás után. Az aprócska termetű leány ártatlan őszinteséggel állt a kamera elé. Mint kiderült, van már benne gyakorlata, Gerle ugyanis rendszeresen készít róla képeket, de ahogy elmondta utólag, bizony a stúdió környezete, a villanó vakuk és az, ahogyan egyedül áll ott a térben, bizony egészen más helyzetet teremtett. A beszélgetésünkből nekem az jött le, hogy bizony Impnek nem volt könnyű élete: bár nem faggattam róla hosszasan, a problémák a szívével valószínűleg komolyabbak voltak, mint bármely ismerősöm, haverom testi betegségei. Kevés olyat láttam viszont, aki lélekben ennyire nyílt, őszinte és egyszerűen kedves. Gerlével való kapcsolata miatt pedig azt hiszem, hogy sokan akik talán csodálkoznak rajta, hogy miért állt a kamera elé, bizony irigykedhetnének. Talán átjön majd a sorozat utolsó képei közt az a kapocs, ami köztük van.

A technikai dolgokról talán csak annyit, hogy magam részéről közepesen vagyok elégedett a képek minőségével. Csaba hiányzott a stúdióból, az őt helyettesítő lány bizony nem volt a helyzet magaslatán, amikor a vakuk beállításáról vagy épp a háttér felszereléséről volt szó. Valahogy végig olyan érzésem volt, hogy a vakuk nem villanak úgy, ahogy korábban, és hiába próbálkoztam állítgatásukkal, nem bírtam őket nagyobb teljesítményre bírni. A fekete háttér talán túlzásnak tűnhet, de egyrészt nem akartam belemenni még egyszer az átszerelés tortúrájába, másrészt valahogy ez illett legjobban a - bocsánat a csipkelődésért - gótikus hölgyhöz. Gyakorlatilag a softboxok ide-oda helyezésével és a háttér megvilágításával játszottam kicsit. Utólag elnézve a képeket lehet, hogy készíthettem volna többet magasabb szögből, de végig azon koncentráltam, hogy a köztünk lévő, talán fél méter magasságot is kompenzáljam.

A végén előkerült egy - szerintem - klisés kiegészítő is, de igyekeztem ezt is úgy komponálni, hogy ne legyen túlhangsúlyozva. Persze ez után egy véletlenül elcsípett mozdulat lett a jó: ahogy Imp is megírta később, ezekben az apró mozdulatokban, a finomságokban is lapul egy ördög. Igaza van.

honeymooncroon

2008-01-30T21:59:00.000+01:00

Két évvel ezelőtt honey volt az első modellem, aki vállalkozott rá / felkért, hogy csináljak róla képeket. Akkor is jó hangulatú beszélgetés zajlott, ráadásul abban az időszakban - akármilyen furcsán hangzik is - de mellettem állt, mint barát. Mostanra talán jobban eltávolodtunk egymástól, de ettől függetlenül jó volt vele megint beszélgetni és dokumentálni, ahogy cseperedik. A körülményekről nem kívánok különösebben részletesen írni: a saját szobájában, egy esős-szeles sötét kora-délutánon ejtettük meg a fotózást, az ablakból bejövő kevéske fényt és egy olvasólámpát használva világításként. Ez eléggé megkavarta a fényképezőgép fehégyensúly beállításait, ezért is konvertáltam a képeket fekete-fehérbe. A másik ok, hogy szerintem jobban érvényesül honey arcformája, szemei, hiszen nem viselt erős sminket - bár magához képest, ha jól tudom, egész sokat dolgozott rajta. :)

Igyekeztem megragadni valamit belőle, talán inkább a bensőjére fókuszáló képeket csinálni, a háttér, a pózok valahogy kevésbé voltak fontosak. Hogy mennyire sikerült, azt döntsétek el magatok.

És hogy én hogy látom ezt a sorozatot? Személyes, szolíd, visszafogott, egyszerű, de talán visszaadja, hogy milyen honey - főként akkor, ha előtte beszélgetünk. Biztos én vagyok rá ilyen hatással.

Kami

2008-01-08T20:48:00.000+01:00

Új év, új logó a képeken. Ahelyett, hogy hosszasan ecsetelném, hogy milyen is volt a fotózás, álljon itt Kami (Kamilla) véleménye.

Nagyon jól éreztem magamat, teljesen máshogy képzeltem el egy ilyen fotózást, tök jó volt a hangulat. Nem is tudom amúgy mit gondoltam a fotózásról: csak ilyen modell-akármis műsorokban láttam, hogy milyen ez. Amúgy tényleg koncentrálós dolog. Nem fáradtam el, de mégis munkának nevezhető. :D

Amit máképp csinálnék: kevesebb ruhát vinnék az szent, meg vinnék magammal laposüvegben whisky-t hogy tudjak mosolyogni :D. Nagyon gyorsan elment az idő sajna, fel sem tűnt. Sajnálom, hogy nem tudtunk több ruhát öszepróbálni, mert biztos lettek volna még őrült ötletek. XD
Nem éreztem kényelmetlenül magamat egyáltalán, emiatt jobban eltudtam magamat engedni.

Hozzátenném, hogy a leányzó számomra meglepő merészséggel és bátorsággal állt a kamera elé. Önmagáról pontos és reális képe van, legalábbis ami a külsőt illeti. Tetszik benne, hogy vállalja önmagát és bár a szigorú lencsétől és a nagy szoftboxoktól megszeppent kicsit, derekasan helytállt. Összességében egy érett, ugyanakkor bizonyos tekintetben nagyon is gyereklány benyomását keltette. Jó volt vele megismerkedni.

A képeket - hatásosság végett - nem az elkészítés sorrendjében mutatom. Egy kedves, kislányos résszel kezdeném, aminek a végén Kami fétisére is fény derül. :)

Maradjunk még a szolídabb képeknél. A fekete háttér színes világításával értük el az alábbi, lilás hatást, ami szerintem jól kiemeli Kami sminkjét és haját.

Tovább ezen a vonalon, megnövelve a vamp / agresszió faktort: a vadóc.

Végül három egészen elütő témájú és hangulatú kép, meglepő módon a fotózás elejéről.

Kamival nagyon jó volt együtt dolgozni. Ajánlani tudom csak másoknak is, hogy próbálják ki a vele való munkát. Nem csak nyitott, de lelkes is és hozza is ötleteit, ami talán egyeseknek túl sok. Tőlük elnézést kérek, a többieknek pedig remélem sikerült néhány kellemes percet okoznom. A technikai részletek ezúttal megmaradnak nekem, akit érdekel, úgyis megkérdezi majd.

Soffy

2007-12-23T14:57:00.000+01:00

Nehéz blogot írni, egy nappal szenteste előtt, egy héttel a fotózás után. Fogadom, hogy többé nem várok ennyit az élmények leírásával, csak hát ugye a munka most közbeszólt. Zsófi otthon készült a fényképezkedésre, mert itt voltak meg a kellékek, amiket használni akart. Határozott elképzeléssel fordult hozzám, két történetet is elképzelt, amit meg akart örökíteni. Ebből egyet fogok itt publikálni, a másikat nem érzem kellően kidolgozottnak a fotók szempontjából.

A koncepció, amit elképzelt a játékbabák köré épült: egyrészt ő maga volt a baba, másrészt volt egy több, mint kétszáz éves játék, amivel együtt akart fotózkodni. Az Art Macabre múlt és a nyitott személyiség adott volt, talán a rutinon és az én instrukcióimon kell még - mindig- javítani. Utólag értékelve vegyesek lettek a képek: némelyiket technikailag bénáztam el, néhol pedig úgy érzem, akár félre is kellett volna tenni a gépet, hogy a pózokat, beállításokat, szögeket megtaláljam. Ha minden igaz, a történeteknek még egyszer nekikészülünk, ekkor már stúdióban, ideális fényviszonyok között.

Bár Zsófi szobája tágas, a tetőablakon bejövő kevéske napfény nem volt elég, ezért aztán vakuztam. Megpróbáltam a lehető legjobb eredményt kihozni a gép tetején lévő vakuból, hogy mennyire sikerült, azt lássátok alább. Az 50mm-es objektív még mindig a kedvencem portézáshoz, és itt, mivel gyakran közelről kellett nagy teret befognom, jól jött az alapobjektív 18 mm-e is. (A 24-70-esben nem bíztam az élességállítás problémái miatt.) Egyébként valahol olvastam, hogy az "igazi" fényképezésnél a fotós manuálisan állít élességet. Nem tudom, hogy a szemem rossz, vagy a gépnek kicsi a keresője, de én erre képtelen vagyok: egyszerűen nem látom azokat a finom különbségeket, amiket kellene.

Lássuk tehát a képeket. Először néhány kedvencemet mutatom meg: természetes fénynél, 50 mm-es objektívvel a szende-szomorú Zsófi:

A kellékeket tekintve Zsófi elkényeztetett: tollak, gyöngyök, virágok, pillangók, könyvek, egy asztal és hozzá szék állt rendelkezésünkre. Mind gyönyörű volt, és árulkodtak Zsófi ízlésvilágáról és jó szeméről (a füléről és a másik stílusról, ami belőle fakadt a zenéi meséltek, de ezt ha minden igaz, valaki más örökíti majd meg). Jöjjön hát a történet a babáról, aki kincsekre lel és felékíti magát.

Egy rövidke szünetben, mikor talán a munkájáról és az iskolájáról mesélt, odakint, egy üvegoldalú részen is pózolt. Meghökkenve tapasztaltam, hogy gonosz énje az üvegen túli, téli világból mered vissza rá.

A babával közös képekhez baldachinos ágy dukált.

Végül - bár erősen közeledett már az ebédidő - Zsófi sminket és ruhát váltott. (Az erősen ps-elt kép amolyan kísérlet a kiégetésre, mint egy korábbi sorozatnál is.)

Hagymalevessel, sajtos csirkemellel és rizzsel ért véget a közel három órás fotózás, hála anyukájának. Zsófi érdekes személyiség: egyik pillanatban néhány évvel fiatalabbnak, másik pillanatban lényegesen érettebnek tűnik a koránál. Kedves, jó humorú leányzatnak ismertem meg, aki kiváló stílusérzékkel bír, kreatív és jó a kézügyessége is. A fejdíszein látszik a türelem és a hozzáértés. Összességében inkább neki köszönhetőek itt a képek, mint nekem, azt hiszem, magam részéről a szokottnál gyengébb teljesítményt nyújtottam. A hibáim összegyűjtését ezúttal megtartom magamnak, találkozunk jövőre!

Tysson

2007-12-03T19:03:00.000+01:00

Tyssonnal kapcsolatban nagyon vegyesek voltak az érzéseim, amik elsősorban a fórumos aktivitása kapcsán alakultak ki bennem. Egyfelől tenyérbemászó pojácának, önmagáról túl sokat gondoló tininek, másfelől viszont önkritikára hajlamos, gondolkodni akaró és ha a szükség úgy hozza, dolgozni képes megbízható embernek tűnt. Nem döntötte el a fotózás, hogy melyik meglátásom a helyes, talán majd az évek.

Ő hozta az ötletet, hogy menjünk a Városligetbe, mert a Vajdahunyad várral és az őszi ligettel szeretne megvalósítani egy kardos-lovagos történetet. Nekem elsőre nem nagyon tetszett a kardozós ötlet, de a ligettel, mint helyszínnel, nem volt gondom. Szerencsére sok túristával és kutyasétáltatóval nem kellett számolnunk, illetve a tér kellőképpen nagy volt, hogy zavartalanul dolgozhassunk. Nem tudom, hogy vajon szerencsés dolog-e, de Tysson nem öltözte túl magát: a megszokott metálos külsőből talán csak a death scéna hiányzott a mellkasról. Egyfelől jól illett a szomorkás, már nem színes őszi, de még nem is tiszta téli tájba, másfelől viszont a fotókon a pózokon, a háttéren és a beállításon kívül más látnivaló sem lett.

Cadeyrn szolgálatkész fegyverhordozóként nem csak a termetes kardot, de az állványt is cipelte, míg mi helyszínről helyszínre jártunk. Az első megállóhelyünk a vár mögötti hidacska volt, ahol a háttérben kuszán Tysson fölé boruló ágak inspiráltak a fekete-fehérre. Ez lesz az egyetlen a sorozatban, a többi esetben maradtam a színes filmnél.

A számos öles fából kiválasztva egyet háttérnek, elkészült néhány közeli.

A következő állomás egy magányosán álló klinkertéglás épület volt, mellette valami steampunk hős szobrával. Végül a szobrot magassága miatt nem sikerült megfelelően belekomponálni a képbe (a hideg, sáros földön nem volt kedvem hasra vetődni), de az épület egy szebb részletét igen. Ezeket a képeket elnézve egyébként olyan érzésem van, mintha Tysson előkelő angol lordok képeiről leste volna a pózolás mikéntjét.

Ezt talán mi sem bizonyítja jobban, mint ha kimeljük az alakját a lemenő nappal.

Visszatértünk a Vajdahunyad várának nyugati falához, hogy még a hídon, illetve egy szebb falfelületnél csináljunk még közelieket. Előtte azonban a fák közt lebukó nap által megfestett ősz nyomait is a cmosba égettük.

Végül hajlottam rá, hogy ha már ott van a kard, használjuk. Próbáltam kerülni a klisés képeket, de rá kellett jönnöm, nehéz kardot használva nem klisés képeket csinálni. Az alábbiak azt hiszem valahogy illenek ahhoz a modern, hetyke tizenéveshez, aki a markolatot szorítja.

Végül zárásképpen egy kép, ami az egyik kedvencem a sorozatból. Valahogy úgy egyben van.

Ennyi hát a Tyssonnal készült sorozat. Viszonylag sokat sétáltunk és beszélgettünk a fotózás alatt. Téma volt az ld50, a tabló fényképezés és főként az Art Macabre. Talán a képeken is látszik, hogy utóbbihoz egy-két maszk már megvan, de biztos vagyok benne, hogy érzi Tysson is, hogy bizony ami a maszk alatt van, azon még van mit csiszolni. Az alapanyag azt hiszem nem rossz.

A stúdiós fotózásról

2007-11-28T14:55:00.001+01:00

Korábbi posztomban írtam, hogy külön bejegyzést szánok a stúdiós fotózásról. Ennek legfőbb oka, hogy hatalmas élmény volt, ami új távlatokat nyitott. A modell-fotós viszonyát is új keretbe helyezi, alaposan megnövelve a modell szerepét. Számtalan előnye van a külső helyszínen való fotózással összehasonlítva, és bár vannak korlátai, markáns hátrányként mindössze egyet tudok megnevezni: fizetni kell érte.

Néhány szó az Alfa Stúdióról, melyet Dru ajánlott figyelmembe. Teljesen kezdőként azt hiszem nem is mehettem volna ennél jobb helyre. Megpróbálom a minimálisra szorítani a reklám-szagú szöveget, de azért egy-két dolgot mindenképpen el kell mondanom. A személyzet (Csaba) rendkívül segítőkész volt, már a szervezés kapcsán is. A felszerelés bőven elegendő volt így elsőre, és azt hiszem hosszú időre az is marad, bőven van ugyanis ötletem, amit az adott keretek között könnyedén meg lehet valósítani.

Az első benyomásom a stúdiófotózással kapcsolatban az volt, hogy ez bizony kőkemény matematika. Fénymérés, beállítások egy jól körülhatárolt, kiszámítható, statikus térben. Míg az ember odakint izgulhat az időjárásért, rohanhat egyik helyszínről a másikra, próbálkozhat a fényviszonyok jobb kihasználásával, a környezetet komponálhatja a modell köré, addig a stúdióban nincs más, mint a modell és a fotós. Ott áll a modell a kamera előtt, a lámpák mindent megmutató fényében, egy fehér fal előtt, elzárva a világtól. A modell számít, és semmi más: minden rezdülése, ránca, mosolya és gondolata ott lesz a felvételen, és nem lesz semmi más. Irtózatos kihívás, ugyanakkor óriási lehetőség is, mely a fotós szerepét is átalakítja.

Nincsenek zavaró tényezők, nincsenek járókelők, nem kell zavarban lennie, mindössze a kamerát kell megszoknia. Van hely, tér, fény és tükör, hogy kamera-késszre igazítsa a sminkjét, maga ellenőrizze a ruháit. Kellemes meleg van, nem esik az eső, nem fúj a szél - csak ha beállítjuk a ventillátort. Ezek apróságnak tűnnek, de aki átkozódott már azért, hogy a fotós keze vörösre fagy a kamerát markolva, miközben a modell nem tud kényelmesel elnyúlni a padon, mert az csurom víz, az érti, mire gondolok.

A fotózás során utólag jöttem rá egy csomó mindenre, amire ott is kellett volna figyelnem. A háttérként szolgáló faltól való távolság is befolyásolja, hogy kerülnek-e árnyékok a modell mögé, nem csak a vakuk elhelyezkedése. Utóbbival rengeteg játékra adódik lehetőség: nem csak a két oldal erősségének a módosításával, de a térbeli elhelyezkedéssel vagy épp a villanás erejének módosításával. A modell testét sokkal jobban kell mozgatni, hogy változatos képeket kapjunk, hiszen itt önmagában van: a fekvés, ülés, állás csak egy, a végtagok elhelyezkedése egy másik olyan elem, amivel az egyszerű képekből érdekesebbet lehet varázsolni. Ugyanígy igaz ez a modell arcjátékára, mimikájára: míg odakint az őszi levelek keretbe foglalhatják, a nap meleg fénnyel megszínezheti az arcot, addig itt erre nincs lehetőség. Amit a modell arca mutat, az fejez ki szinte mindent. Ez persze nem csak a modellt terheli, a fotósnak - jelen esetben nekem - is feladat, hogy a modellt instruálja. Nem csak elérje, hogy az elengedje magát, hanem hogy ötletekkel és határozott elképzelésekkel álljon elő a beállításokat, pózokat tekintve. Kényes együttállásra és összjátékra van tehát itt szükség, ami profik esetén valószínűleg rutinból megy már.

Bőven van tehát kihívás a stúdiós fotózásban, mind a modell, mind a fotós számára, ugyanakkor a kontrollált körülményekért, bőven megéri kifizetni a bérleti díjat. Különösen igaz ez, hogyha a modell jó minőségű képeket szeretne magáról, komolyabb igényei vannak a smink és a ruha szempontjából, esetleg többet akar megmutatni magából (értsd, vetkőzne valamennyire). A felhívásom tehát továbbra is áll: ha fotózkodni szeretnél és vállalod a két óráért kifizetendő 7000 Ft-ot, akkor stúdióban is van rá ezután lehetőség. (Esetleg több modell együtt is összeadhatja a pénzt, az valószínűleg nem ront az élményen, sőt.)

http://alfastudio.hu/

Detti

2007-11-26T10:09:00.000+01:00

Hosszas vacilálás után döntöttünk úgy Dettivel, hogy stúdióba vonulunk. Nagy volt a kihívás, hiszen még sosem fotóztam így. Dettiről korábban nagyon jó képeket készítettek fotós barátai, így a léc magasra került, kimondatlanul is, nekem biztosan. Korábban futólag ismertem a modellt, egyszer-kétszer beszéltünk. Tudtam, hogy nagyon karakteres, jellegzetes arca van, szép szemei, fekete haja és markáns, kiforrott stílusa. Nem túl tolakodó, de a rockabilly / pin-up jelleg azért simán azonosítható, még egy magamfajta kultúrsivatag számára is.

Még a fotózás előtt beültünk egy kávéra, ahol Detti feszültségének oldására Ricsivel szerepjáték témában anekdotáztunk, tervezgettünk és szokás szerint pletykálkodtunk. A stúdiót Dru ajánlotta, ezúton is szeretném kifejezni hálámat. A korrekt, segítőkész hozzáállás, a nyugalom, a béke, az emberközeli, amatőr kezdőt is tisztelettudóan kezelő segítség nagyban hozzájárult a stúdiózással kapcsolatos véleményemhez, de erről majd a végén.

Adott volt tehát két softbox, az alapok ismerete és Detti. Tapasztalat, hogy az első 30-45 perc még úgy is kell a lazuláshoz, bemelegítéshez, hogy semmilyen körülmény nem zavar bennünket. Detti egyébként profiként mozgott, pózolt a kamera előtt, az átöltözések is flottul mentek. Ha jól számolom, ő a legidősebb a modellek közül, akit fotóztam, amit éreztem azért hozzáállásában is. Utólag talán lehettem volna határozottabb, proaktívabb a pózok, beállítások tekintetében, adhattam volna több instrukciót, de épp elég volt a technikára figyelni, a lámpák, vakuk teljesítményét elemezgetni. Sajnos megint úgy vagyok, hogy bár készült sok jó kép, óhatatlanul is úgy érzem, most azonnal kellene visszamenni, hogy az utólag felmerült ötleteket megvalósítsam. Erre ki kell majd találnom valami technikát, de majd erről is később.

No de, sok a szöveg, jöjjenek inkább a képek. Az elsők még a bemelegítő fázisból valók, és azt hiszem jól visszaadják azt a fajta nőiességet és tudatos divatosságot, ami jellemző Dettire.

Ez után jött a lovaspálca és a szigorú tekintet. A kicsit dominás, kicsit fétises, kicsit talán bevállalósabb képek valahogy nekem jól összeállnak, önálló sorozatot alkotnak a fotózáson belül.

Lett egy olyan, amit kicsit hidegebbre konvertálva egészen divatfotós hangulatot áraszt. Itt már nem volt pálca és a nyakkendőt is lecseréltük. Az ötlet, hogy ebből kiindulva megcsináljuk egyszer a Femme Fatale sorozatot.

Detti kért fekete-fehér képeket is, és az alábbi kettőt alaposan PS-elve, kihasználva a CS3 FF konverterét csináltam. Talán illenek Detti stílusához, és nem csak úgy fekete-fehér variánsai a fenti képek valamelyikének.

Mint látjátok, készültek portrék is, méghozzá szép számmal. A vakító fénnyel, a vakuvillanás helyett statikus világítással rendesen sikerült megkínozni a modellt, de talán megérte a szenvedést. Arcjáték, mimika és árnyékok teszik ezeket a képeket számomra emlékezetessé.

A nap mókázással ért véget, egyszerűen nem hagyhattuk ki, hogy a Ghosts, Witches & Warlocks című izét kihagyjuk a délutánból. Gondolnátok, hogy ha elemet raktok bele, a szemei vörösen villognak? Ricsiből elő is hozta a démont, aki rátámadt szegény Dettire.

Szerencsére Detti megúszta, a démon pedig ha jól gondolom, estére visszatért Ricsibe, hogy a World of Warcraft keretein belül pusztítson tovább.

Végül zárásképp egy amolyan ál-werkfotó, mert egyrészt Detti alig sminkelt, másrészt minden fotók közül ez volt az utolsó. A lényeg a kellemes öltözőasztal és természetesen a tükörben Detti mellett én. :D

(A stúdióshasználatról és úgy általában egyfajta önreflexióról majd később, egy külön posztban írok, feltéve, ha van rá igény.)

Lili

2007-10-17T12:20:00.000+02:00

Lili, vagy ld50-es nicknevén Wenszdej az első a modellek közül, akit én kértem meg arra, hogy álljon a kamera elé. Gyakorlatilag véletlenül bukkantam a profiljában róla készült képekre, amik alapján megfogott az arcának szabályossága, a hosszú haja és a szemei. Jó fotóalanynak tűnt, nem is zárkózott el a dolog elől. Hosszas szervezés következett, mivel dunaújvárosi lány, ezért vállalnom kellett, hogy lemegyek hozzá a fotózás miatt. Az időjárással óriási szerencsénk volt: előzőt nap jeges szélvihar, másnap pedig késő őszi dermesztő hideg, de a fotózás napján kellemes 18 fok és ragyogó napsütés várt a lakásból kilépve. Sajnos utóbbi talán túlságosan is erős volt, néhány felhőt szívesen láttam volna az égen, hogy kicsit szűrjön a nap ragyogó sugaraiból.

Cserfes, nyitott, a kamaszok egyenességével megáldott, lelkiismeretes, pozitív értelemben véve eminens lánynak ismertem meg Lilit. Segítőkészsége példa értékű, még a helyszínt is bejárta előző nap, amit kinézett a fotózáshoz. Bár Dunaújváros nem nagy, a dimbes-dombos környék miatt nagyon jól jött az autó, nagyban megkönnyítette a közlekedést, különösen, mikor válogatós természetem újat kívánt. Sajnos talán túl sok időnk is volt a fotózásra, addig-addig vártunk a napnyugtára, míg az egy árnyékos domboldal tövében nem talált bennünket, kint a Duna partján. Dunaújváros egyébként számos kiváló helyszínnel szolgál a fotózásra, még úgy is, hogy végül az acélművek területére meg sem próbáltunk bejutni. Maradt egy elhagyatott, romos orosz laktanya térdig airsoft lőszerben, a Duna-part és a partról felvezető meredek lépcső.

A fotózás legnagyobb gyengéjének azt tartom, hogy nem sikerült Lilit kellőképpen feloldanom. Talán az is benne van ebben, hogy egyébként annyira közvetlen módon elbeszélgettünk és megtaláltuk a hangot, hogy úgy éreztem, a fényképezés már menni fog magától. Sajnos kudarcként éltem meg, hogy kevés olyan kép készült, ami meg tudta volna mutatni azt a Lilit, aki a kocsiban ülve a bakancsot kiscipőre cserélte és közben mesélt a húgáról, vagy azt, amelyik a terveiről mesél két helyszín közt.

Még egy dolog közrejátszott, hogy kevés az egész alakos kép, ez pedig a Sigma objektív végső agóniájának következménye. Bár a gép jelzi, hogy sikerült fókuszálnia, a motor is zizeg előtte, a monitoron sajnos nem azt látom, amit az LCD-n. Elvileg 8-10 000 Ft-ért egy-két hét alat a szervíz (a vázzal együtt) beállítja azt. o.O Hát, reméljük a legjobbakat, többe fájt az objektív ahhoz, hogy lemondjak róla. No, de térjünk vissza a képekhez, hiszem mégiscsak erről szól ez a bejegyzés.

Az első helyszínt még kora délután értük el. A tűző nap és a ragyogó kék ég alól a laktanyaépület teteje adott némi árnyékot. Tudom, a romos épület az klisé, meg nem eredeti, de egyrészt nekünk tetszik, másrészt a helyszín kellően elzárt volt a forgalomtól ahhoz, hogy ne zavarjon bennünket senki.

Az egész alakos képek mellett természetesen készültek közeliek is - melyek személyes kedvenceim. Ezúttal sikerült nem megfeledkeznem róla, hogy létezik az arcon kívül más testrész is, amit érdemes kiemelten bemutatni (nem kell semmi rosszra gondolni :P).

Ez után hosszas kocsikázás következett, minek eredményeképpen kijutottunk a Duna partjára, zöldbe. A túlparton álló daruk és gyárépületekkel közös képek sajnos a fent említett objektív probléma miatt nem sikeredtek. Lili egyébként kimagasló teljesítményt nyújtott az autóban átöltözés olimpiai számában.

Eztán jött a lépcső és környéke. Nem volt könnyű olyan pozitúrát találni, hogy Lili fölé magasodjak, pedig nem vagyok egy kis termet, de azért sikerült megoldani a feladatot.

Végül a nap lement, mi pedig az élelmezési kérdést helyeztük a fotózás elé. Ideje volt, mert ahogy a nap lebukott a horizont mögé, a hőmérséklet is kezdett elviselhetetlenné válni. Dunaújvárosba - és gyanítom, hogy Lilihez is - visszatérünk majd, ám most előreláthatólag néhány hét szünet következik ezen az oldalon.

Tibor

2007-10-12T21:37:00.000+02:00

I remember walking, one side of town to the other
Alone one night in January... or February
It's like in an old movie from some other land
It lasted for hours

Only streelights
And the grating of gravel in pedestrian subways

I remember some trees which stood black and naked
Weatherbeaten hollows of snow
With sparse lumps of ice,
Been scraped off by the wind alone
And on the stairs before I left
One of the girls had surprisingly given me a kiss
Stung in the cold long after

Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, hogy nem akarom leírni a délutánt. Pedig volt beszélgetés, hosszas gyaloglás, létrán felkapaszkodás, sötétben botorkálás, tetőn a hideg szélben nézelődés is.

Kita

2007-10-06T13:12:00.000+02:00

A megkeresés kapcsán most már azt kell mondjam, hogy a szokásos: használható képek saját használatra. Kita előre felkészített, hogy sosem készültek még róla olyan képek, amin tetszett volna magának, de kész volt megerőltetni magát. Tetszett, ahogy néhány nappal ezelőtt még aggódó, parázó, pesszimista levelet írt, aztán láthatólag megemberelte magát és a feladat megoldására koncentrált - szerintem sikerrel. Sajnos a végigmelózott hét és a sűrű pénteki délelőtt betett a kreativitásomnak, hiába a kiváló környezet és a lelkes, nyitott, önmagát legyőző modell, nem sikerült úgy a délután, ahogy szerettem volna.

A kisasszony beszélőkéje és nyitottsága sokat dobott a hangulaton, jó volt hallani, hogy bizony komoly érettségre utaló gondolat keveredik a sztorizás, locsifecsi és kifejezetten szórakoztató, mulatságos élmények közé.

Kita egyébként olyan helyre vitt, amiért nagyon hálás vagyok neki. Állítólag megőrzik az épületet, ami minden ipari, urbánus fotográfus álma. A csarnok talán a legnagyobb Pesten, az üresség, a két végében a lépcsők és a kis helységek, a falakon a hivatalos számozás és a graffity csak autentikusabbá teszi. Hálás köszönet érte.

Rögtön az elején készítettem is néhány képet, amiben egyszerre próbáltam Kitát és a csarnokot bemutatni. Kihasználtuk a lépcsőt, a benyílókat és a kiugró emeleti részt is. Otthon derült ki, hogy az objektív bizony megint cserbenhagyott, nem is egyszer.

A beugró mögül beleső változat nagyon tetszett Kitának, mert a szemeit hangsúlyozza. Bár nekem a piros sálas nem tetszik annyira, mivel neki nagyon, ezért megosztom a nagyközönséggel. A másik kettőből csak azért nem választottam egyet, mert szerintem érdekes, hogy a két vágás mennyire más történetet sugall.

Odakint aztán találtunk további lehetőségeket. Ilyen volt a komor szürkeség mögé rejtőző lemenő nap, egy betonperem és egy élőholt markoló.

Végül zárásképpen két kép a kedvenceim közül, ami visszaad kicsit abból, mennyire sokféle érzelem jelent meg a leányzó arcán miközben csak mesélt, mesélt, mesélt. (A kép egyébként egyáltalán nem jellemző a délutánra, ugyanis fotózáson ennyit még nem röhögtem, hála a kifejezetten jó humorral megáldott alanynak. :) )

Nadragulya

2007-09-30T19:40:00.001+02:00

Hirtelen szerveződött, egy ideig bizonytalanságban függött, majd a legjobb időben talán a legjobb helyen vált valóra. Nadragulyáról annyit tudtam, hogy szép és 16 éves. Azért jelentkezett, mert szeretett volna magáról "normális" képeket. Az eredményt ebben a blogbejegyzésben láthatjátok, ami sokkal több képet tartalmaz majd, és kevesebb szöveget, mint az eddigiek.

Kiinduló állomásunk az elméleti fizika és az amfiteátrum volt Óbudán. A ragyogóan tiszta idő, a kék ég és az őszi napsütés ideális összetevői voltak az első, bemelegítő körnek. Pöcök hősiesen, lázzal küzdve kísérte el hű ruhahordozóként párját, és egy-két közös kép is készült, de azok nem ide, hanem a családi albumba valók. Adott volt tehát a kék ég tehát és változatos kőfalak, mint háttér.

A nap olyan erővel tűzött, hogy végül árnyékba húzódtunk. Nadragulya az instrukciókat jól fogadta, meglepődtem, hogy mennyire nyitott és könnyen alkalmazkodik. A kevéske félelmeim a kamaszlányok makacsságáról és szédültségéről az első néhány kép után szertefoszlottak. Itthon, a monitoron visszanézve kellett rádöbbennem, hogy ez a kislány bizony egy perc alatt érik majd veszedelmes nőszeméllyé. :)

Az északi vasúti összekötő híd volt a következő állomásunk, pontosabban a túloldalán terpeszkedő Szúnyog-sziget. A hídon azonban jöttek a fények meg a biciklisek, utóbbiakat elkerültük, az előbbit pedig azt hiszem, mindketten a lehető legjobban használtuk ki.

A híd túloldalán, már a szigeten megpróbáltunk odébb húzódni a kutyasétáltatók és kirándulók hada elől, ami több-kevesebb sikerrel sikerült is. Nadragulya itt megint megmutatta, hogy ha ő fényképezkedni jött, akkor márpedig ő fényképezkedni fog. A kíváncsi tekinteteknek, bámészkodó sétálóknak fittyet hányva húzódott vissza belső világába, épp annyira, hogy a következő képeket el tudjam készíteni.

A közeliekhez a portréfotózásban alapnak számító 50mm-es objektívet használtam, a sikeres képekhez nagyban hozzájárult, hogy a kis hölgyet azt hiszem egy csöppet sem zavarta, hogy olykor egészen közelről meredek az arcába. Hogy ez színészi tehetség, alaptermészet, ügyes önkontroll vagy egészséges nárcizmus-e, azt nem tudom. Az általa utált mosoly egyébként szerintem olyan jegy, ami utánozhatatlan bájt kölcsönöz neki, ezért aztán ragaszkodom a bemutatásához.

Az egész alakos képekhez visszatértem a már korábban is bevált 24-70mm-es Sigmához, de itthon sajnos újra bebizonyosodott a félelmem. Az objektív már nem élesít olyan hatékonysággal, mint korábban. Az itt készült nagy mennyiségű képből többet a hibás élesség miatt kellett kihagynom.

A fotózást abbahagyva, fáradtan indultunk haza, de volt két megállónk még, amit úgy éreztük, hogy nem szabad kihagyni.

Nadragulyában és Pöcökben két olyan embert sikerült 3-4 óra alatt megismernem, akikkel szívesen találkoznék bármikor újból. Mivel a kisasszony terveit a hideg idő miatt nem tudtuk teljesen megvalósítani, ezért erre azt hiszem idővel sor is kerül majd.

(Még zárásként egy megjegyzés, magamnak és fotóstársaimnak: az újpesti oldalon az összekötő híd lábánál lévő vasúti megálló olyan helyszín, amit egyszerűen nem szabad számításon kívül hagyni a közeljövőben.)

Ha fotókat szeretnél magadról...

2007-09-26T20:56:00.000+02:00

Nincs más dolgod, mint írni nekem egy e-mailt, amiben a következőket tartod szem előtt:

Milyen célból szeretnél képeket magadról? Nonprofit célra, elsősorban a fotózás öröméért csinálom a képeimet. Ez azt jelenti, hogy nem kérek érte pénzt (legfeljebb egy tábla csokit), viszont cserébe szeretném én is felhasználni a képeket, amikre büszke vagyok. (Itt, a deviantartos galériámban, vagy az ld50 profilomban.) Természetesen az összes technikai szempontból vállalható képet megkapsz olyan formában, ahogy át tudom adni. Eredeti méretükben, amiből akár plakátot is hivathatsz magadnak elő.
Milyen jellegű képeket szeretnél magadról? Minél pontosabban meg tudod fogalmazni, annál jobb. Természetesen mikor találkozunk, nekem is lesznek ötleteim, alakul a helyzet, adnak a körülmények is lehetőségeket, amiket kihasználhatunk, de tudd, hogy mit szeretnél. Ezzel erősen összefügg a következő tanács.
Légy tisztában önmagaddal. Könnyen lehet, hogy nem te vagy Claudia Schiffer vagy épp Antonio Banderas, ettől függetlenül rólad is biztosan lehet olyan képet csinálni, amin tetszel magadnak. Beállításokkal, ruhákkal, fényekkel de legfőképpen a kisugárzásoddal. A dolog kiindulópontja, hogy a kamera előtt tényleg tetszel magadnak. Ehhez több dolgot is teszünk. Egyrészt készülj fel a fotózásra: pihend ki magad, csinosítsd ki magad, nézz a tükörbe, mielőtt elindulsz otthonról, röviden érezd jól magad a bőrödben. Másrészt légy bátor, mosolyogj és ne aggódj, biztosan lesz rosszul sikerült kép, de azok mennek a lecsóba. Harmadrészt légy nyitott, hallgasd meg amit mondok és mondd, ha valami nem tetszik, kényelmetlenül érzed magad, zavar. Nekem is jobb, ha neked jó.
Ötletelj már otthon. Gondolj olyan dolgokra, ahol és amiben jól érzed magad, ami közel áll hozzád, ami kifejez veled kapcsolatban valamit. Lehet ez a kedvenc horgolt sálad vagy épp a játszótér, ahol felnőttél. Próbálj ilyeneket találni, itt és ezekkel a dolgokkal könnyebben felszabadulsz, másrészt elárulnak rólad valamit, amire talán 20 év múlva jó lesz visszaemlékezni. Mond el nekem ezeket, hogy erre építve tudjunk már a fotózás előtt készülni a képekre.
Küldj magadról néhány képet. Az arcodról is és ha lehet, egész alakosat is. Nem számít a kép minősége, csak hogy látszódj rajta. Nem gyűjtöm őket, egyszerűen jó, ha látom előre, hogy miből főzünk. Töprenghetek előre, hogy neked milyen beállítások lennének előnyösek, javasolok esetleg ruhaneműt, ráérzek talán a stílusodra, amihez könnyebb helyszínt választani. Hogyha igényeid vannak, azokat is csatold: a ruháról, a kiegészítőkről, a frizuráról. Jó tudni előre.
Hozz magaddal minden olyasmit, amit látni szeretnél a képeken. Ruhát, kiegészítőt és minden egyebet. Gyűjtsd az ötleteket és pakold össze a dolgokat. Nem kell sok, hogyha 3 órát szánunk a fotózásra, akkor négy-ötször tudsz átöltözni vagy sminkelni magad.
Hozz magaddal még egy embert. Ez lehet a párod, a barátod vagy barátnőd. Egyrészt segédkezhet az átöltözésnél, sminkelésnél, másrészt segít, hogy könnyebben elengedd magad. Fontos, hogy ha párod van, akkor tudjon a fotózásról és lehetőleg egyezzen bele - kerüljük el az utólagos felesleges féltékenykedést. Amennyiben nem vagy 18 éves, a szüleid is tudjanak róla!
Mikor érsz rá és mennyire vagy mobilis. Mikor tudjuk lebonyolítani a fotózást és merre jársz-kelsz, merre laksz.

Ancsi és Lackó

2007-09-21T18:33:00.001+02:00

Lackóék még az eljegyzésük kapcsán kértek fel minket, hogy fotózzuk őket a nagy napon. Idén a harmadik pár a baráti körünkből, akik kapcsolatukat ilyenformán, a nagyközönség, rokonság és barátok előtt vállalják. Az előző kettőn nem voltam "hivatalos" fotós, így aztán itt kicsit szorongva vágtam neki a feladatnak: gondosan szétosztottuk Brigivel egymás közt a felszerelést és a memóriakártyákat, majd nekikezdtünk.

Több helyszínen is dokumentáltunk, az első a városháza volt, ahol a polgári szertartás zajlott szerény keretek és kellemes zeneszó mellett.

A vőlegényt és a menyasszonyt a szülők kísérték, utánuk következett a két tanú.

Lackóék láthatólag kicsit megilletődve, a helyzet jelentőségét épp átérezve készülnek kimondani a világi hatalom színe előtt az igent.

Utána már csak kézjegyükkel kellett a Nagy Könyvben hitelesíteni fogadalmukat:

Minden úgy zajlott, ahogyan kell. A szülők például meghatódtak.

Odakint fehér háttérrel a Zichy Palota udvarán kattintottunk párat, de igazándiból nem volt időnk kibontakozni. Nem is baj, mint látni fogjuk, ezek csak amolyan bemelegítő képek voltak.

Az egyházi ceremóniára várakozva rá kellett döbbennünk, hogy a szicíliaiak is itt voltak.

A székesegyház nagyon szép volt, igazán előkelő helyen foglalhatott helyet a násznép. Voltak kíváncsi túristák is, én meg kedvet éreztem, hogy a könnyező Madonna kép alatti trónuson ülve élvezzem végig a szertartást, de aztán inkább mégis a násznép közé ültem. Volt ünnepélyes bevonulás orgonaszó mellett, a menetet a pap vezette.

Hirtelen a nászmise közepette megeskette őket.

Ők voltak a Gyűrűhordozók. No nem az Egy Gyűrűé, hanem a Kettő Gyűrűé.

Rizseső is esett.

Ők mind ott voltak.

Itt félrevonultunk egy kertbe, hogy megcsináljuk az igazi képeket. Túl voltak a nehezén, az ifjú férj és feleség láthatóan lazábban, természetesebb tartással és mosollyal tudott a lencsébe mosolyogni. Örömünkre.

Anita nagyon szép volt. Brigi szerint ezek a képek nagyon Madonnásak, nekem mégis tetszenek.

Lackó persze hozta a maga kölyökségét. Hogy jobban néz-e ki így, mint Depeche Mode pólóban, azt döntse el mindenki maga.

Ancsi szegény, remélem tudja, mit vállalt. :)

Mielőtt befejeztük volna a fotózást, még egy szűk kis utácskába is bementünk, ahol ez a fal megfogott bennünket. Mint utólag kiderült, a fényképezőgép érzékelője kevésbé szerette, de azért lett egy-két kép itt is.

A fényképezés nem fejeződött itt be, de azokat a képeket meghagyjuk a párnak és a szűken vett rokonságnak. A lagzi jól sikerült, voltak mókás játékok, sok-sok finomság és gyönyörű esküvői torta. Az utolsó képen együtt a család. Immár nem kettő, hanem egy.

(A képeken szándékosan nincs logó, de ez nem jelenti, hogy szabadon lehet őket felhasználni. Aki szeretne a képekből, írjon nekem levelet, megbeszéljünk.)

Zsuzsi és Ági

2007-09-06T09:57:00.000+02:00

Ágit (gillz) nagyon régről ismerem, együtt játszottunk mindenféle szerep és társasjátékokat és nem ritkán egy buliban is megfordultunk. Tulajdonképpen a huga, Zsuzsi kért meg, hogy készítsek róla pár képet, miután látta pár munkámat. Adta magát a dolog, hogy a testvéreket együtt fényképezzem. Különösebb előkészületek nélkül vágtunk neki a forró nyári délutánon, helyszínnek a Gellért hegyet választottuk, azon belül is elsősorban a Filozófusok kertjét akartam megcélozni.

A lányok kapcsán kevés előzetes tervem volt, bár annyit tudtam, hogy Ági színészi ambíciói és tehetsége révén valószínűleg nem lesz zavarban a gép előtt. Hangsúlyozni akartam valamelyest a lányok hasonlóságát - amit egyébként rajtuk kívül sokan látnak - illetve természetesen különbözőségeiket is be akartam mutatni. Zsuzsi öltözködését úgy vezette fel Ági, mint raszta hippilányét. Ági darkosabb stílusa jó kontrasztnak ígérkezett. Az erős napsütés nem könnyítette meg a technikai háttér kiaknázását, talán az egyik legjobb kelléknek végül egy nagy, fekete esernyő bizonyult. Mire eljutottunk a Filozófusok kertjébe, addigra elkészült a képek többsége, hulla fáradtak voltunk, ráadásul szembesülnünk kellett vele, hogy a bronz szobrok közül hármat elloptak.

A képeket nagyjából az elkészítés sorrendjében mutatom be. Kezdjük talán a Zsuzsit a maga természetességében bemutató képpel:

Kihasználtuk a sziklát, amivel lehetett kicsit komponálni:

Itt előkerült a sminkes készlet, Ági sluaghos horror-tündéres, zombis sminket kerekített magára, míg Zsuzsi a nőiesebb vonal felé húzott el.

(Az alábbi két kép a natúr és az erősen photoshoppolt változatot tartalmazza.)

Végül aztán eljutottunk a parkban, naposabb részre. Fáradtan, rövid szünet után még egyszer nekifutottunk.

Végül két, nem annyira portrészerű, nem annyira klasszikus kép. L'art pour l'art.

Melinda

2007-08-30T10:13:00.000+02:00

Az ld50 oldalán több embernek is ő csinálta a logóját, amik nagyon tetszettek, ezért kértem meg, hogy csináljon nekem is egyet. Cserébe azt kérte, hogy mivel nincsenek róla képek, csináljak párat, amolyan egyszerű portrét, amit kitehet netes oldalakra. Szkeptikusan állt hozzá, mivel nem tartja magát szépnek - úgy gondoltam, a nyitottság és a szándék a részéről már eleve jó alapanyag lesz. Nem kellett csalódnom.

Helyszínnek a Körvasút sort választatottuk, mivel a sínek mellett kellő tér van, az oszlopok és a garázsépületek hátsó fala egyszerű, de hatásos háttérnek ígérkeztek. Természetesen megvolt a bemelegítő sör is, hála Shir-Khánnak, aki elkísérte Melindát a fotózásra. Mivel itt találkoztam először vele személyesen, korábban csak leveleztünk, ezért kicsit zsákbamacskának tűnt a közös munka. Szerencsém volt.

Melinda nyitott, közvetlen, igazi csacsogós kedves személyiség. Érdeklődő, egy másodpercig sem feszengett, jól fogadta az utasításokat. Hogy valójában mennyire szép, azt döntse el mindenki maga. Az én véleményem csak annyi, hogy ha nem is modell alkat, személyiségével és hozzáállásával nem egy modell alkatú leányt ver kenterbe, ha fotózásról van szó. Hogyha a kisugárzásából is sikerült valamit visszaadnom a képeken, akkor az külön öröm.

Az időjárás kedvezett nekünk, mivel sütött a nap és terebélyes felhők úsztak az égen. Az elhúzó vonatok időnként dudáltak, de ezen kívül semmi sem zavarta meg a munkát.

Igyekeztem néhány klasszikus képet csinálni:

Bőven akadtak azonban olyan pillanatok is, amiket valószínűleg nagyon nehéz lenne reprodukálni.

Ginsa és Shir-Khan

2007-08-26T10:35:00.000+02:00

Ginsát és Shir-Khánt régről ismerem. Az ifjú hölgy jó értelemben vett extrém ruházata és nőies, mégis valahogy kislányos alkata többször kívánkozott már lencsevégre különböző bulikban. Bár nem volt szándékosság benne, úgy alakult, hogy Shir-Khánt is többször kaptam lencsevégre táncolás közben. Mindkettejükről olyan fotókat sikerült csinálnom, melyekre utólag is büszke vagyok.

Rég jött az ötlet, hogy ezt a két, egyébként egymást alig ismerő embert én együtt akarom fényképezni. A szélsőséges kettősség több rétegét adták, nagyon jó témának ígérkezett. Nő és férfi, kicsi és nagy, színes és fekete, törékeny és robosztus, gyenge és erős. Képregényhősök, plakátra való beállítások és egy történet, melyben a két szélsőség összecsap.

Egy napos, meleg nyári napon vágtunk neki. Találkozó az Örsön, majd irány az általam csak Senkiföldjének elnevezett placc. Hármunkhoz csatlakozott Zeck, Ginsa barátja is. Legurult egy hideg sör és egy energiaital, Ginsa megmutatta a ruhákat, amiket variálni tud, Shir-Khan meg előszedte az air-soft pisztolyt, tehát minden készen állt rá, hogy megvalósítsam a terveimet. Nagyjából két órán át lövöldöztem rájuk, mindketten türelmesen tűrve a meleget, a néhol valószínűleg butának tűnő instrukcióimat, köszönet érte. Mindketten először álltak ilyen formában a kamera elé, és tulajdonképpen én is először fotóztam ennyire koncentrált, tervezett körülmények között. Talán a sör, talán a társaság miatt, de úgy érzem, mindkettőjüknek sikerült elengednie magát, a képekről sikerült nélkülözni a feszültséget, a merevséget.

Kb. 300 kép let a vége, amiből kiválogattam azokat, amikre büszke vagyok. Utólag elnézve őket, messze nem érzem, hogy sikerült volna megvalósítanom, amit terveztem. Hogy a fantáziám volt túlságosan élénk, a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy csak a beállítások gyengék, egyelőre nem tudom eldönteni.

Az alábbi képeken próbáltuk összehozni az összecsapást, a jó és a rossz, a férfi és a nő között. Mire idáig jutottunk, addigra kellőképpen melegünk volt, fáradtak is voltunk, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a tingrincsnyúl volt, hogy öt percen át nem bírta abbahagyni a röhögést. :)

A helyszínről érdemes tudni, hogy az Örs vezér térnél, az Árkád mögötti lakóteleptől jobb kézre esik. Egy viszonylag forgalmas úton kell átmenni, de az útmenti bokrok és a jó 20-25 méternyi távolság kellő távolságot biztosít a nyugodt fotózáshoz. Terebélyes betonplacc legalább tucatnyi autógumival, sitt-halmok, szürreális tárgykompozíciók és a háttérben bokrok és fák alkotják a terepet. Van még egy-két füves domb is, aminek a tetején kútkáva van, amin be lehet mászni egy félig-meddig vízzel telt lukba. A terep túloldalán sátortáborban hajléktalanok tanyáznak, még távolabb pedig elhagyatott laktanya áll őrbódéval a kerítés mögött. Gyanítom, hogy autósok, motorosok is járhatnak a helyre, egyszer láttam sárkány-eregetőt is.