Melinda

Az ld50 oldalán több embernek is ő csinálta a logóját, amik nagyon tetszettek, ezért kértem meg, hogy csináljon nekem is egyet. Cserébe azt kérte, hogy mivel nincsenek róla képek, csináljak párat, amolyan egyszerű portrét, amit kitehet netes oldalakra. Szkeptikusan állt hozzá, mivel nem tartja magát szépnek - úgy gondoltam, a nyitottság és a szándék a részéről már eleve jó alapanyag lesz. Nem kellett csalódnom.

Helyszínnek a Körvasút sort választatottuk, mivel a sínek mellett kellő tér van, az oszlopok és a garázsépületek hátsó fala egyszerű, de hatásos háttérnek ígérkeztek. Természetesen megvolt a bemelegítő sör is, hála Shir-Khánnak, aki elkísérte Melindát a fotózásra. Mivel itt találkoztam először vele személyesen, korábban csak leveleztünk, ezért kicsit zsákbamacskának tűnt a közös munka. Szerencsém volt.

Melinda nyitott, közvetlen, igazi csacsogós kedves személyiség. Érdeklődő, egy másodpercig sem feszengett, jól fogadta az utasításokat. Hogy valójában mennyire szép, azt döntse el mindenki maga. Az én véleményem csak annyi, hogy ha nem is modell alkat, személyiségével és hozzáállásával nem egy modell alkatú leányt ver kenterbe, ha fotózásról van szó. Hogyha a kisugárzásából is sikerült valamit visszaadnom a képeken, akkor az külön öröm.

Az időjárás kedvezett nekünk, mivel sütött a nap és terebélyes felhők úsztak az égen. Az elhúzó vonatok időnként dudáltak, de ezen kívül semmi sem zavarta meg a munkát.

Igyekeztem néhány klasszikus képet csinálni:











Bőven akadtak azonban olyan pillanatok is, amiket valószínűleg nagyon nehéz lenne reprodukálni.




No comments: