Viki és Szilvi

Szilvi keresett meg, azzal, hogy szeretnének a barátnőjével fotózkodni, stúdióban. A koncepció szerint igazi pózerképekre készülnek, amolyan darkos, gótos. Mire odajutottunk, hogy leültünk a McDonaldsban elfogyasztani a már szokásommá vált tejeskávét karamellás sziruppal, addigra aztán - bennem - már megfogalmazódtak ötletek. Annyit tudtam, hogy Szilvi barátnője, Viki (alias Minerva) a barátja gitárjával szeretne képeket, míg Szilvi amolyan klasszikus, elegánsabb, illetve misztikusabb hangulatú képeket szeretne.

Három óránk volt a stúdióban, amit alaposan ki is használtunk. A lányok ruhákkal és sminkkel különösebben nem készültek, így egy-két szett állt rendelkezésünkre. Talán ezért, talán a hangulatom volt meg hozzá, de a világítással többet játszottam - még ha ez utólag a képeken nem is látszik meg annyira. Csaba javaslatára a fekete ruhás lányokat háttérvilágítással emeltük kifeket e háttér előtt, az első világítást pedig kicsit élesebbre vettem a szokásosnál, azaz a nagy szoftbox helyett egy jóval kisebbet tettünk fel. Összesen négy vaku villant, kettő elölről, kettő pedig hátulról. Sajnos nem sikerült megoldanunk, hogy a háttért színezve világítsuk meg, a vaku ereje legfeljebb glóriát vont volna a lányok feje köré. Ez csak a háttérhez közel állítva, arcról készült képek esetén működik.

Felborítva a sorrendet, a lányokról készült képeket külön-külön postolom. Kezdjük először Vikivel, aki fiús viselkedésével, mozgásával, hozzáállásával megvallom, meglepett. Korábban láttam róla képeket, ahol éteri halott tündérként hever sápadtan hanyatt. No, az életben egy csöppet sem ilyen volt kopott acélbetétes bakancsában, bőrkabátjában és magas vékony alkatának ellenére helyes pocakjával. :)






Előkerült aztán a gitár. Mivel Viki nem tud rajta játszani, így elvontabb formában próbáltuk kifejezni a hozzá fűződő viszonyát.



Szilvi termetes leányzó, de látszólag rendben van testalkatával. Először tartottam tőle, hogy nem lesz könnyű őt fotózni, aztán a végére nagyon kellemeset csalódtam. Hogy az általuk elfogyasztott házipálinka, vagy valami belülről fakadó bátorság volt a segítségünkre, azt nem tudom megmondani. Mindenesetre tény, hogy azt hiszem, eddig az egyik legjobb képet sikerült vele elkészítenem. Szólok majd, ha az jön.






Előkerült egy fátyolszerű kendő, és egy szemvillanás alatt megtaláltuk a lehetőségét a játéknak. Itt a harmadik az a kép, amire nagyon büszke vagyok - tegyük hozzá, Szilvi nélkül nem jött volna létre.





Vépül néhány kép, amik azt bizonyítják, hogy azért vigyorogtunk is. Mint mindig.

Anna

Ehhez a blogbejegyzéshez is tartozik egy ld50-es galéria, olyannyira, hogy ez a post csak kiegészíti azt. Így, akik esetleg azt a galériát még nem látták, tekintsék meg: klikk. A hozzászólások között lehet kritika-elméleti szentenciákat olvasni, illetve bepillantást nyerni egy nem is annyira kicsi, ám annál inkább szövevényes közösség viszonyrendszerébe és egy egyébként underground jellegű szubkult deviancia-tűrésébe. No, de lássuk azt, amiért ide kattintottatok.

A fotózást összehozni Annával gyors volt és gördülékeny, ráadásul szerencsénk is volt - még nem tapasztaltam, hogy másnapra tudjak stúdiót foglalni. Csütörtök reggel írt, hogy szeretne fotózni, péntek este a stúdióban voltunk, szombat délre elkészültek a képek. Határozottságot, bátorságot és tettrekészséget tapasztaltam a részéről, amihez hozzáadódott a bizalom, hogy a stílus, öltözködés és koncepció miatt nem nagyon kell aggódnom.

Két nagyon intenzív órát töltöttünk a stúdióban, előtte pedig csak egy kapkodva, röviden megejtett kocsma-kört tettünk, amolyan egymásra hangolódás céljából. Nehéz volt loholva ismerkedni, aztán a fotózás közben sem volt rá különösebben idő, mégis megilletődve váltam el tőle. Meg kell hagyni, eddig ő tettem rá a legmélyebb benyomást a modellek közül. Felébresztett bennem mindenféle atyai szeretet, felpiszkálta a kreativitásomat és nem kis mértékben meg is ijesztett - dehát így jár az ember, ha valakit megkedvel és szomorúnak látja. Anna érzékeny, törékeny, ugyanakkor valahol erős személyiség benyomását keltette bennem. Szeretetre méltó, a maga módján kedves, nyílt természet, mégis ott volt az a három lépés távolság a levegőben, amit talán csak egy-egy pillanatra sikerült átlépnem. Túlzás nélkül állíthatom, hogy olyasféle személyiséggel találkoztam, aki akár a filmvászonról is leléphetett volna, hogy ott a maga természetes könnyedségével a vakuk fényében pózoljon kicsit.

Az ld50-es galériában ott vannak azok a képek, amik a közös munka komoly eredményei. Szeretnék megmutatni néhány olyat, ami kedvesebb, spontánabb, és egy olyan arcát mutatja meg a lánynak, amit szerintem kevesen ismernek. Íme a nevetős, mosolygós, bolond Anna:










Végül néhány olyan kép, ami talán az ld50-es galériába is mehetett volna, vagy szerepelt is kicsit más arckifejezéssel, kompozícióval.









Sokat töprengtem azon, hogy mitől is érzem ennyire eltaláltnak, erősnek a képeket. Több oka is volt ennek, azt hiszem, de ezek közül a legfontosabb maga a modell volt. Nem a külseje, a szépsége, a kisugárzása, bár az is tagadhatatlan. Anna hozzáállása, elszántsága és nyitottsága volt, ami igazán sokat segített, ahogy bátran kísérletezett, hallgatott rám, előállt az ötleteivel, alkalmazkodott és ha kellett, irányított. Magabiztos volt és beleadott mindent, hogy a képek olyanok legyenek, amilyenek. Gyanítom, hogy egy kicsit a saját árnyékát is megugrotta. Nem szoktam összehasonlítani, méricskélni a fotós alkalmakat, de azt hiszem, kivételes az olyan, mint a mostani, mikor ennyire együtt állnak a dolgok.

Impera

Az alant következő fotók lehet, hogy nem nyerik el mindenkinek a tetszését, én mégis bátran posztolom őket. LadyImpera, vagy egyszerűen csak Imp a barátjával, Gerlével érkezett a fotózásra egy átszervezés és egy betegség miatt történt időpontcsúsztatás után. Az aprócska termetű leány ártatlan őszinteséggel állt a kamera elé. Mint kiderült, van már benne gyakorlata, Gerle ugyanis rendszeresen készít róla képeket, de ahogy elmondta utólag, bizony a stúdió környezete, a villanó vakuk és az, ahogyan egyedül áll ott a térben, bizony egészen más helyzetet teremtett. A beszélgetésünkből nekem az jött le, hogy bizony Impnek nem volt könnyű élete: bár nem faggattam róla hosszasan, a problémák a szívével valószínűleg komolyabbak voltak, mint bármely ismerősöm, haverom testi betegségei. Kevés olyat láttam viszont, aki lélekben ennyire nyílt, őszinte és egyszerűen kedves. Gerlével való kapcsolata miatt pedig azt hiszem, hogy sokan akik talán csodálkoznak rajta, hogy miért állt a kamera elé, bizony irigykedhetnének. Talán átjön majd a sorozat utolsó képei közt az a kapocs, ami köztük van.




A technikai dolgokról talán csak annyit, hogy magam részéről közepesen vagyok elégedett a képek minőségével. Csaba hiányzott a stúdióból, az őt helyettesítő lány bizony nem volt a helyzet magaslatán, amikor a vakuk beállításáról vagy épp a háttér felszereléséről volt szó. Valahogy végig olyan érzésem volt, hogy a vakuk nem villanak úgy, ahogy korábban, és hiába próbálkoztam állítgatásukkal, nem bírtam őket nagyobb teljesítményre bírni. A fekete háttér talán túlzásnak tűnhet, de egyrészt nem akartam belemenni még egyszer az átszerelés tortúrájába, másrészt valahogy ez illett legjobban a - bocsánat a csipkelődésért - gótikus hölgyhöz. Gyakorlatilag a softboxok ide-oda helyezésével és a háttér megvilágításával játszottam kicsit. Utólag elnézve a képeket lehet, hogy készíthettem volna többet magasabb szögből, de végig azon koncentráltam, hogy a köztünk lévő, talán fél méter magasságot is kompenzáljam.




A végén előkerült egy - szerintem - klisés kiegészítő is, de igyekeztem ezt is úgy komponálni, hogy ne legyen túlhangsúlyozva. Persze ez után egy véletlenül elcsípett mozdulat lett a jó: ahogy Imp is megírta később, ezekben az apró mozdulatokban, a finomságokban is lapul egy ördög. Igaza van.

Kami

Új év, új logó a képeken. Ahelyett, hogy hosszasan ecsetelném, hogy milyen is volt a fotózás, álljon itt Kami (Kamilla) véleménye.

Nagyon jól éreztem magamat, teljesen máshogy képzeltem el egy ilyen fotózást, tök jó volt a hangulat. Nem is tudom amúgy mit gondoltam a fotózásról: csak ilyen modell-akármis műsorokban láttam, hogy milyen ez. Amúgy tényleg koncentrálós dolog. Nem fáradtam el, de mégis munkának nevezhető. :D

Amit máképp csinálnék: kevesebb ruhát vinnék az szent, meg vinnék magammal laposüvegben whisky-t hogy tudjak mosolyogni :D. Nagyon gyorsan elment az idő sajna, fel sem tűnt. Sajnálom, hogy nem tudtunk több ruhát öszepróbálni, mert biztos lettek volna még őrült ötletek. XD
Nem éreztem kényelmetlenül magamat egyáltalán, emiatt jobban eltudtam magamat engedni.

Hozzátenném, hogy a leányzó számomra meglepő merészséggel és bátorsággal állt a kamera elé. Önmagáról pontos és reális képe van, legalábbis ami a külsőt illeti. Tetszik benne, hogy vállalja önmagát és bár a szigorú lencsétől és a nagy szoftboxoktól megszeppent kicsit, derekasan helytállt. Összességében egy érett, ugyanakkor bizonyos tekintetben nagyon is gyereklány benyomását keltette. Jó volt vele megismerkedni.

A képeket - hatásosság végett - nem az elkészítés sorrendjében mutatom. Egy kedves, kislányos résszel kezdeném, aminek a végén Kami fétisére is fény derül. :)











Maradjunk még a szolídabb képeknél. A fekete háttér színes világításával értük el az alábbi, lilás hatást, ami szerintem jól kiemeli Kami sminkjét és haját.






Tovább ezen a vonalon, megnövelve a vamp / agresszió faktort: a vadóc.





Végül három egészen elütő témájú és hangulatú kép, meglepő módon a fotózás elejéről.






Kamival nagyon jó volt együtt dolgozni. Ajánlani tudom csak másoknak is, hogy próbálják ki a vele való munkát. Nem csak nyitott, de lelkes is és hozza is ötleteit, ami talán egyeseknek túl sok. Tőlük elnézést kérek, a többieknek pedig remélem sikerült néhány kellemes percet okoznom. A technikai részletek ezúttal megmaradnak nekem, akit érdekel, úgyis megkérdezi majd.