Zsuzsi és Ági

Ágit (gillz) nagyon régről ismerem, együtt játszottunk mindenféle szerep és társasjátékokat és nem ritkán egy buliban is megfordultunk. Tulajdonképpen a huga, Zsuzsi kért meg, hogy készítsek róla pár képet, miután látta pár munkámat. Adta magát a dolog, hogy a testvéreket együtt fényképezzem. Különösebb előkészületek nélkül vágtunk neki a forró nyári délutánon, helyszínnek a Gellért hegyet választottuk, azon belül is elsősorban a Filozófusok kertjét akartam megcélozni.

A lányok kapcsán kevés előzetes tervem volt, bár annyit tudtam, hogy Ági színészi ambíciói és tehetsége révén valószínűleg nem lesz zavarban a gép előtt. Hangsúlyozni akartam valamelyest a lányok hasonlóságát - amit egyébként rajtuk kívül sokan látnak - illetve természetesen különbözőségeiket is be akartam mutatni. Zsuzsi öltözködését úgy vezette fel Ági, mint raszta hippilányét. Ági darkosabb stílusa jó kontrasztnak ígérkezett. Az erős napsütés nem könnyítette meg a technikai háttér kiaknázását, talán az egyik legjobb kelléknek végül egy nagy, fekete esernyő bizonyult. Mire eljutottunk a Filozófusok kertjébe, addigra elkészült a képek többsége, hulla fáradtak voltunk, ráadásul szembesülnünk kellett vele, hogy a bronz szobrok közül hármat elloptak.

A képeket nagyjából az elkészítés sorrendjében mutatom be. Kezdjük talán a Zsuzsit a maga természetességében bemutató képpel:







Kihasználtuk a sziklát, amivel lehetett kicsit komponálni:






Itt előkerült a sminkes készlet, Ági sluaghos horror-tündéres, zombis sminket kerekített magára, míg Zsuzsi a nőiesebb vonal felé húzott el.

(Az alábbi két kép a natúr és az erősen photoshoppolt változatot tartalmazza.)














Végül aztán eljutottunk a parkban, naposabb részre. Fáradtan, rövid szünet után még egyszer nekifutottunk.









Végül két, nem annyira portrészerű, nem annyira klasszikus kép. L'art pour l'art.





No comments: