Nadragulya

Hirtelen szerveződött, egy ideig bizonytalanságban függött, majd a legjobb időben talán a legjobb helyen vált valóra. Nadragulyáról annyit tudtam, hogy szép és 16 éves. Azért jelentkezett, mert szeretett volna magáról "normális" képeket. Az eredményt ebben a blogbejegyzésben láthatjátok, ami sokkal több képet tartalmaz majd, és kevesebb szöveget, mint az eddigiek.

Kiinduló állomásunk az elméleti fizika és az amfiteátrum volt Óbudán. A ragyogóan tiszta idő, a kék ég és az őszi napsütés ideális összetevői voltak az első, bemelegítő körnek. Pöcök hősiesen, lázzal küzdve kísérte el hű ruhahordozóként párját, és egy-két közös kép is készült, de azok nem ide, hanem a családi albumba valók. Adott volt tehát a kék ég tehát és változatos kőfalak, mint háttér.

A nap olyan erővel tűzött, hogy végül árnyékba húzódtunk. Nadragulya az instrukciókat jól fogadta, meglepődtem, hogy mennyire nyitott és könnyen alkalmazkodik. A kevéske félelmeim a kamaszlányok makacsságáról és szédültségéről az első néhány kép után szertefoszlottak. Itthon, a monitoron visszanézve kellett rádöbbennem, hogy ez a kislány bizony egy perc alatt érik majd veszedelmes nőszeméllyé. :)

Az északi vasúti összekötő híd volt a következő állomásunk, pontosabban a túloldalán terpeszkedő Szúnyog-sziget. A hídon azonban jöttek a fények meg a biciklisek, utóbbiakat elkerültük, az előbbit pedig azt hiszem, mindketten a lehető legjobban használtuk ki.

A híd túloldalán, már a szigeten megpróbáltunk odébb húzódni a kutyasétáltatók és kirándulók hada elől, ami több-kevesebb sikerrel sikerült is. Nadragulya itt megint megmutatta, hogy ha ő fényképezkedni jött, akkor márpedig ő fényképezkedni fog. A kíváncsi tekinteteknek, bámészkodó sétálóknak fittyet hányva húzódott vissza belső világába, épp annyira, hogy a következő képeket el tudjam készíteni.

A közeliekhez a portréfotózásban alapnak számító 50mm-es objektívet használtam, a sikeres képekhez nagyban hozzájárult, hogy a kis hölgyet azt hiszem egy csöppet sem zavarta, hogy olykor egészen közelről meredek az arcába. Hogy ez színészi tehetség, alaptermészet, ügyes önkontroll vagy egészséges nárcizmus-e, azt nem tudom. Az általa utált mosoly egyébként szerintem olyan jegy, ami utánozhatatlan bájt kölcsönöz neki, ezért aztán ragaszkodom a bemutatásához.

Az egész alakos képekhez visszatértem a már korábban is bevált 24-70mm-es Sigmához, de itthon sajnos újra bebizonyosodott a félelmem. Az objektív már nem élesít olyan hatékonysággal, mint korábban. Az itt készült nagy mennyiségű képből többet a hibás élesség miatt kellett kihagynom.

A fotózást abbahagyva, fáradtan indultunk haza, de volt két megállónk még, amit úgy éreztük, hogy nem szabad kihagyni.

Nadragulyában és Pöcökben két olyan embert sikerült 3-4 óra alatt megismernem, akikkel szívesen találkoznék bármikor újból. Mivel a kisasszony terveit a hideg idő miatt nem tudtuk teljesen megvalósítani, ezért erre azt hiszem idővel sor is kerül majd.

(Még zárásként egy megjegyzés, magamnak és fotóstársaimnak: az újpesti oldalon az összekötő híd lábánál lévő vasúti megálló olyan helyszín, amit egyszerűen nem szabad számításon kívül hagyni a közeljövőben.)