A koncepció, amit elképzelt a játékbabák köré épült: egyrészt ő maga volt a baba, másrészt volt egy több, mint kétszáz éves játék, amivel együtt akart fotózkodni. Az Art Macabre múlt és a nyitott személyiség adott volt, talán a rutinon és az én instrukcióimon kell még - mindig- javítani. Utólag értékelve vegyesek lettek a képek: némelyiket technikailag bénáztam el, néhol pedig úgy érzem, akár félre is kellett volna tenni a gépet, hogy a pózokat, beállításokat, szögeket megtaláljam. Ha minden igaz, a történeteknek még egyszer nekikészülünk, ekkor már stúdióban, ideális fényviszonyok között.
Bár Zsófi szobája tágas, a tetőablakon bejövő kevéske napfény nem volt elég, ezért aztán vakuztam. Megpróbáltam a lehető legjobb eredményt kihozni a gép tetején lévő vakuból, hogy mennyire sikerült, azt lássátok alább. Az 50mm-es objektív még mindig a kedvencem portézáshoz, és itt, mivel gyakran közelről kellett nagy teret befognom, jól jött az alapobjektív 18 mm-e is. (A 24-70-esben nem bíztam az élességállítás problémái miatt.) Egyébként valahol olvastam, hogy az "igazi" fényképezésnél a fotós manuálisan állít élességet. Nem tudom, hogy a szemem rossz, vagy a gépnek kicsi a keresője, de én erre képtelen vagyok: egyszerűen nem látom azokat a finom különbségeket, amiket kellene.
Lássuk tehát a képeket. Először néhány kedvencemet mutatom meg: természetes fénynél, 50 mm-es objektívvel a szende-szomorú Zsófi:
A kellékeket tekintve Zsófi elkényeztetett: tollak, gyöngyök, virágok, pillangók, könyvek, egy asztal és hozzá szék állt rendelkezésünkre. Mind gyönyörű volt, és árulkodtak Zsófi ízlésvilágáról és jó szeméről (a füléről és a másik stílusról, ami belőle fakadt a zenéi meséltek, de ezt ha minden igaz, valaki más örökíti majd meg). Jöjjön hát a történet a babáról, aki kincsekre lel és felékíti magát.
Egy rövidke szünetben, mikor talán a munkájáról és az iskolájáról mesélt, odakint, egy üvegoldalú részen is pózolt. Meghökkenve tapasztaltam, hogy gonosz énje az üvegen túli, téli világból mered vissza rá.
A babával közös képekhez baldachinos ágy dukált.
Végül - bár erősen közeledett már az ebédidő - Zsófi sminket és ruhát váltott. (Az erősen ps-elt kép amolyan kísérlet a kiégetésre, mint egy korábbi sorozatnál is.)
Hagymalevessel, sajtos csirkemellel és rizzsel ért véget a közel három órás fotózás, hála anyukájának. Zsófi érdekes személyiség: egyik pillanatban néhány évvel fiatalabbnak, másik pillanatban lényegesen érettebnek tűnik a koránál. Kedves, jó humorú leányzatnak ismertem meg, aki kiváló stílusérzékkel bír, kreatív és jó a kézügyessége is. A fejdíszein látszik a türelem és a hozzáértés. Összességében inkább neki köszönhetőek itt a képek, mint nekem, azt hiszem, magam részéről a szokottnál gyengébb teljesítményt nyújtottam. A hibáim összegyűjtését ezúttal megtartom magamnak, találkozunk jövőre!
7 comments:
Nem tudom, nekem ez a sorozat teszik eddig a legjobban. Persze ehhez tenyleg inkabb Zsofi adja a pluszt. Hihetetlenul fotogen. De (szokasomtol elteroen) itt nem az volt az elso, hogy na, mi ebben a rossz, hol a hiba. Nem tudom es nem is akarom eszrevenni, gyonyoruek a szinek (meg ha neha fakonak, elettelennek tunnek is).
A szakmai tanacsokat inkabb hagyom, ahhoz a reszhez nem ertek, meg igazabol te is leirtad mar, tisztaban vagy veluk.
Tovabbi jo munkat es bekes unnepeket kivanok! :)
Kriszta
Elöljáróban azt szeretném előrebocsátani, hogy a modellről nem beszélünk. A fotókról beszélünk, amelyek elég rosszak, és ez fullra a te hibád.
Kár az elecseszett sorozatot a fényviszonyokra kenni, egyszerűen nem voltál elég kreatív, ami a koncepció megvalósítását jelenti. Lusta voltál vagy motiválatlan, ezzel nincs mit kezdeni, ez nem egy baba, hanem egy kisminkelt modell. Kevés kivétellel, de erre még visszatérünk.
Aki 18 mm-el fotóz egy nőt, azt nyugodtan agyon lehet verni egy teleobjektívvel, amit valójában használnia kellett volna. Arc fotózására csak akkor használunk egy gépet, ha direkt karikírozni akarunk valamit, de az meg poénnak szörnyűségesen olcsó. A perspektivikus torzítás olykor (4080, 4078) úgy bebasz, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Udvariatlan, durván modortalan dolog ilyesmit csinálni.
Babát fotózol, mondod te. Egyszer sikerült, mondom én, az első baldachinos képnél. A többi így vagy úgy, de röhejesen hiteltelen. (A második baldachinos fotó pedig talán a legnagyobb überkatasztrófa az egész sorozatban; mintha egy baldachinos vécére ülne le éppen szerencsétlen csaj, ölében egy babával. Hogy mit akartál ezzel mondani, számomra tökéletes rejtély.)
Babát fotózol, tehát tárgyat fotózol. A tárgyfotózás alapértelmezése: minden részlet éles, a háttér nem éles. Nem ám integet az egész szoba (sötétíthettél volna és világíthattál volna kreatívabban), mint a 4-5-6-7-nél, ugyanakkor a mélységélességgel bizony addig szopunk, amíg minden tűles nem lesz. Különösen az ajkak és a szemek. Az első képen pl. életlenek az ajkak, ami egy ilyen közeli portré esetén simán megengedhetetlen kategóriás.
Babát akarsz fotózni, ilyenkor az ember nyugodtan baromolhatná szét a Ps-sel, mivel gondolom, nem lesz sminkes sok százezerért. Nincs bőrtextúra, nincsenek pórusok, szeplők, apró kis szemölcsök. Nem táncolnak az izmok az alkaron, és nem látszanak a fogak se. A 4062-es képen még valami maszat is van a szájon. Amúgy gratulálok, a kiégetéssel sikerült szétcseszni a smin színharmóniáját is. A 4018-as képet megint csak nem értem, ezen max a modellel röhög az ember fotózás után, de nem teszi ki nyilvánosság elé, mert egy nulla az egész. A 4078-on elkented a szemet a mélységélességgel, a szöszt is otthagytad az arcon.
Az üvegtükröződős kép ezzel a slendrián kivitelezéssel egyszerűen csak egy giga-közhely.
Szerintem amúgy erre kellene botorkálni, némi klónozással és szelektív gauss elmosással felfegyverkezve, természetesen tűéles orlyukakkal és ajkakkal.
tűzmadár: Abban a szűk térben, azokkal a fényviszonyokkal képtelenség volt nem 18 mm-en fotózni és nem 2.8 körüli rekesszel. "Arc fotózására csak akkor használunk egy gépet", ezt nem értem.
Egyrészt sorry, nem "egy géppel", hanem "ilyen objektívvel", ezért elnézést.
Másrészt, amit mondasz, nem mentség. Először is, világítani kell. Elég olcsón lehet jó teljesítményű (nem stúdió) lámpát kapni, de sima, amúgy is rendelkezésre álló eszközökkel is jól lehet dolgozni, ha kreatív vagy. Ha nem tudsz világítani, akkor inkább ne csinálj rossz képeket vagy ha rossz képeket csinálsz, ne tedd őket fel. Modellfotósként a modellel is szórakozol ilyenkor.
Másrészt persze nem igaz, amit mondasz, hiszen választhattad volna a nagyobb érzékenységet, horribile dictu vakuzhattál is volna (egy kreatív [nem csak frontális világítást tudó] vakut is elég olcsón meg lehet venni, ha nem ragaszkodsz a TLS technikához). A nagyobb érzékenység jelentette zajt úgyis megeszi a kicsinyítés, de ha mégis, inkább legyen egy kicsit zajosabb a kép, mint torz. Fotózhattál volna raw-ban. Ha a modell bírja a mozdulatlanságot, használhattál volna állványt és nagyobb záridőt. Szóval nem csak a perspektivikus torzítás irányába voltak kompromisszumok; te egyszerűen ezt választottad. Kétéségtelen, hogy ez volt a legegyszerűbb, de ha el akarsz mozdulni a homokozós fényképezés irányából, akkor messze a legrosszabb is egyben.
Már tervezem egy ideje, hogy beszerzek lámpát. Az Obiban ki is néztem kerti reflektorokat, kellő fényerejűnek tűnnek, a gond velük, hogy nem lehet állványra tenni őket, a talpazatuk meg elég ormótlan. (Vakut szintén, de azért azt te is tudhatod, hogy az nem egy kategória egy-két 3-4000 Ft-os lámpával.)
RAW-ban fotóztam, az érzékenységgel kapcsolatban igazad van, lehetett volna még feljebb tolni. Az állvány talán megoldás lett volna (ha elfér úgy a szobában, hogy még normálisan komponálni is lehet vele), bár nem tudom, hogy bírta volna-e a mozdulatlanságot, ez jó kérdés. Mik a tapasztalataid, mekkora záridőt bír ki mozdulatlanul egy ember?
Én kézzel 1/4-et tudok kitartani, így azt gondolom, egy modell is bír ennyit, ha erőfeszít. Biztonsági ráhagyással 1/15-öt szoktam bevállalni, ha nem ugrálnak a alanyok modellfotózásnál nem ugrálnak), de megéri kikísérletezni a személyes határt, ha ennyi időd van. Látni láttam már 4 másodperces (!) expozíciót is, amit nem volt életlen, de az nem az én modellem volt, és az exifet sem láttam.
A kollégám eleve állványra szerelt kerti reflektorokat használ, szintén az Obiban vette őket, bár viszonylag ritkán kaphatók. Én viszont azt tapasztaltam, hogy egy-két olvasólámpával is sokat lehet lendíteni a dolgon, ha az ember elég pofátlanul helyezi el őket, pláne, ha magas ISO-t használ. Pláne RAW-ban, ott kb. akkor van olyan, hogy sötét, amikor már nem kerül jel az érzékelőre. Amúgy minőségromlás nélkül lehet húzni fel a fényt, max kontrasztosabb lesz egy kicsit. Ez talán még a témának is jót tett volna.
Nem tudom, mi a bajod a vakuval, minden fotoriporter azt használ interjús portréfotózáshoz és jó, persze elég magas kulcsszámúnak kell lennie. Lehet fotózni vele falra, plafonra, vagy valamilyen derítő felületre, és akkor iszonyatosan sokat számít. Pláne, ha sötét van. (Teknős Miklós mesélte, hogy mennyire jól jön a derítőernyő+vaku a Parlamentben, ahol minden szoba tök sötét, a falak sötét fából vannak, a mennyezet meg olyan magasan van, hogy egy hónapig tart, mire a fény visszaér.)
De még a finoman kiszámolt frontális vakuzás is jobb, ha tényleg semmi más nincs. Ilyen közeről, ilyen giga rekesszel persze hogy életlen lesz minden. A frontális vaku ilyen esetben, amikor úgyis lapítani akarod az arcot, amúgy lehet, hogy nem is a legrosszabb választás. (Pár kisebb lámpával megtámogatva a derítés mián; egy baba úgyis akkor jó, ha szét van derítve mindenhol.)
Köszi a tanácsokat, igyekszem megfogadni őket! Az Obiban utánakérdezek majd azoknak az állványos lámpáknak. Egyébként a vakuval semmi gondom nincs az árán kívül. Tervbe vettük már, hogy veszünk azt is, de egyelőre másra megy el a kevéske pénz.
Post a Comment