Anna

Ehhez a blogbejegyzéshez is tartozik egy ld50-es galéria, olyannyira, hogy ez a post csak kiegészíti azt. Így, akik esetleg azt a galériát még nem látták, tekintsék meg: klikk. A hozzászólások között lehet kritika-elméleti szentenciákat olvasni, illetve bepillantást nyerni egy nem is annyira kicsi, ám annál inkább szövevényes közösség viszonyrendszerébe és egy egyébként underground jellegű szubkult deviancia-tűrésébe. No, de lássuk azt, amiért ide kattintottatok.

A fotózást összehozni Annával gyors volt és gördülékeny, ráadásul szerencsénk is volt - még nem tapasztaltam, hogy másnapra tudjak stúdiót foglalni. Csütörtök reggel írt, hogy szeretne fotózni, péntek este a stúdióban voltunk, szombat délre elkészültek a képek. Határozottságot, bátorságot és tettrekészséget tapasztaltam a részéről, amihez hozzáadódott a bizalom, hogy a stílus, öltözködés és koncepció miatt nem nagyon kell aggódnom.

Két nagyon intenzív órát töltöttünk a stúdióban, előtte pedig csak egy kapkodva, röviden megejtett kocsma-kört tettünk, amolyan egymásra hangolódás céljából. Nehéz volt loholva ismerkedni, aztán a fotózás közben sem volt rá különösebben idő, mégis megilletődve váltam el tőle. Meg kell hagyni, eddig ő tettem rá a legmélyebb benyomást a modellek közül. Felébresztett bennem mindenféle atyai szeretet, felpiszkálta a kreativitásomat és nem kis mértékben meg is ijesztett - dehát így jár az ember, ha valakit megkedvel és szomorúnak látja. Anna érzékeny, törékeny, ugyanakkor valahol erős személyiség benyomását keltette bennem. Szeretetre méltó, a maga módján kedves, nyílt természet, mégis ott volt az a három lépés távolság a levegőben, amit talán csak egy-egy pillanatra sikerült átlépnem. Túlzás nélkül állíthatom, hogy olyasféle személyiséggel találkoztam, aki akár a filmvászonról is leléphetett volna, hogy ott a maga természetes könnyedségével a vakuk fényében pózoljon kicsit.

Az ld50-es galériában ott vannak azok a képek, amik a közös munka komoly eredményei. Szeretnék megmutatni néhány olyat, ami kedvesebb, spontánabb, és egy olyan arcát mutatja meg a lánynak, amit szerintem kevesen ismernek. Íme a nevetős, mosolygós, bolond Anna:










Végül néhány olyan kép, ami talán az ld50-es galériába is mehetett volna, vagy szerepelt is kicsit más arckifejezéssel, kompozícióval.









Sokat töprengtem azon, hogy mitől is érzem ennyire eltaláltnak, erősnek a képeket. Több oka is volt ennek, azt hiszem, de ezek közül a legfontosabb maga a modell volt. Nem a külseje, a szépsége, a kisugárzása, bár az is tagadhatatlan. Anna hozzáállása, elszántsága és nyitottsága volt, ami igazán sokat segített, ahogy bátran kísérletezett, hallgatott rám, előállt az ötleteivel, alkalmazkodott és ha kellett, irányított. Magabiztos volt és beleadott mindent, hogy a képek olyanok legyenek, amilyenek. Gyanítom, hogy egy kicsit a saját árnyékát is megugrotta. Nem szoktam összehasonlítani, méricskélni a fotós alkalmakat, de azt hiszem, kivételes az olyan, mint a mostani, mikor ennyire együtt állnak a dolgok.